Vaskakas Bábszínház

Vaskakas Bábszínház

Történetünk Vannak helyek, melyeknek lelke van. Ahová jó bemenni, ahol jó lenni. Győrben, a Czuczor Gergely és az Árpád utca sarkán a több, mint nyolcvan éve a művészeteket szolgáló, jelenleg a Vaskakas Bábszínháznak otthont adó épület is ilyen: nyitott, színes, barátságos, hívogató… Ki gondolta volna egykor Győrben, hogy Bálint Mihály, aki a város díszpolgáraként tevékenyen részt vett a helyi társadalom életében a múlt század elején, tagja volt a város Művészeti, Irodalmi és Színügyi Bizottságának, valamint Kemény Henrik és Vitéz László neve is összekapcsolható a mai Vaskakas Bábszínházzal? Lássuk sorban ezt a történeti ívet. 1935-ben adták át azt a kultúrházat, melyet eredetileg színháznak szántak Bálint Mihály 240.000 korona adományából, de akkor még nem színházként, hanem többfunkciós művészeti, kulturális intézményként funkcionált. Amikor 1955-ben a Kisfaludy Színház tagozataként Szőnyi Kató vezetésével, a fővároson kívüli első vidéki kísérletként megalakult a bábtagozat, és megérkezett Kemény Henrik Vitéz Lászlóval, illetve Bródy Vera bábtervező, akkor már színház működött az egykori Duna utcai, a mai Czuczor Gergely utcai épületben. A bábosok előadásainak a Radó-szigeten működő KIOSZK épülete adott otthont a színház kamaratermében. Három év, húsz bemutató, köztük a Koldus herceg, a Piroska és a farkas, az Aranyszőrű bárány, a Macskalak, a Pici maci nagy kalandja, valamint sok-sok Vitéz László előadás, amit a győri és a megye településein élő gyerekeknek játszottak a győri bábosok. Hosszú szünet következett győri hivatásos bábjátszás történetében mindaddig, amíg a szabadhegyi városrészben, a Móra parkban működő József Attila Művelődési Házban Madarász Zsuzsanna vezetésével elindult a munka, és 1991. október 1-jén a város önkormányzatának döntésével megalakult az immár ismét hivatásos Győri Városi Bábszínház. Kezdetben a Kisfaludy Színház színészeivel, majd főállású társulati tagokkal, végzett bábszínészekkel, de még társbérletben, a belvárosi Gyermekek Házában. 1997 óta Vaskakas Bábszínház néven működik színházunk. Hol is? 2015-től abban az épületben, melyet Győr városa egy kiváló polgárának, Bálint Mihálynak köszönhet. JEGYPÉNZTÁR: Nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 09:00 - 18:00 Szombat: 9:00 - 12:00 Vasárnap: 10:00 - 12:00 Valamint az előadások előtt egy órával.

Viac Czuczor Gergely utca 17., 9022 Győr

0 Podujatí


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.