MU Színház

MU Színház

A MU Színház 1992 óta működik a főváros XI. kerületében. A MU maja szent iratok szerint egy elsüllyedt földrész, az emberi kultúra bölcsője; túlélői alapították többek között a maja és az egyiptomi civilizációt.  Innen ered a színház neve, amelyet Leszták Tibor alapított azzal a céllal, hogy a 80-as években az adott társadalmi helyzetre reflektáló, nemzetközi színvonalú előadásokat létrehozó, de megfelelő támogatottság és színházi infrastruktúra nélkül alkotó együttesek számára a kortárs előadó-művészetet befogadó közösségi házat biztosítson. Ehhez az eredettörténethez kapcsoltuk kiegészítésként – aktuális profilunkat kifejezendő − a Magyar Underground „becenevet”. Az utóbbi évek legnagyobb változása, hogy színházi nevelési projektjeink kiszélesítésével célként előtérbe került a társadalmi és szakmai felelősségvállalás, azon belül is a közösségteremtés. Közösségi színházi projektjeink keretében több civil közösséggel dolgozunk együtt. Kínálunk táncórákat idősebbeknek, született intergenerációs előadásunk, a Norvég Civil Támogatási Alapnak köszönhetően pedig a 2015/2016-os évadban már második nagyszabású közösségi programunk van készülőben. A MU Színház missziója, hogy bebizonyítsa: a színház nem csupán a passzív szemlélődés, hanem az aktív részvétel, a cselekvés fóruma is lehet.

Viac Kőrösy J. u. 17., 1117 Budapest

Popis a informácie


A MU Színház 1992 óta működik a főváros XI. kerületében. A MU maja szent iratok szerint egy elsüllyedt földrész, az emberi kultúra bölcsője; túlélői alapították többek között a maja és az egyiptomi civilizációt.  Innen ered a színház neve, amelyet Leszták Tibor alapított azzal a céllal, hogy a 80-as években az adott társadalmi helyzetre reflektáló, nemzetközi színvonalú előadásokat létrehozó, de megfelelő támogatottság és színházi infrastruktúra nélkül alkotó együttesek számára a kortárs előadó-művészetet befogadó közösségi házat biztosítson. Ehhez az eredettörténethez kapcsoltuk kiegészítésként – aktuális profilunkat kifejezendő − a Magyar Underground „becenevet”.

Az utóbbi évek legnagyobb változása, hogy színházi nevelési projektjeink kiszélesítésével célként előtérbe került a társadalmi és szakmai felelősségvállalás, azon belül is a közösségteremtés. Közösségi színházi projektjeink keretében több civil közösséggel dolgozunk együtt. Kínálunk táncórákat idősebbeknek, született intergenerációs előadásunk, a Norvég Civil Támogatási Alapnak köszönhetően pedig a 2015/2016-os évadban már második nagyszabású közösségi programunk van készülőben.

A MU Színház missziója, hogy bebizonyítsa: a színház nem csupán a passzív szemlélődés, hanem az aktív részvétel, a cselekvés fóruma is lehet.

Obrázky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.