ART Mozi

ART Mozi

Zalaegerszeg első mozija 1913-ban nyitott Edison Mozi néven és 1944-ig az izraelita imaházban működött. Ezt követően a Kummer Kávéház emeleti termében, majd az Arany Bárányban vetítettek az államosításig. Innen a Korona Szállóba, majd később a Katolikus legényegylet székházába költöztek, ebből alakult meg az Ady Mozi. Először 1942-ben kísérleteztek önálló filmszínház épület építésével, de ez a háború miatt nem jött létre. Csak később 1957-ben kezdték meg az építkezést. 1958. április 4-én ünnepélyes keretek között adták át az Ady Filmszínház épületét. Az Akinek meg kellett halnia című szép görög alkotás csalódást okozott a nézőközönségnek. A hangzás ekkor még csak mono volt, a sztereo hang csak a későbbiek során lett az ottani moziélmény része. Akkoriban napi 3 előadással, illetve vásár-és ünnepnapokon egy délelőtti matinéval, heti 2 féle filmmel kedveskedtek a nézőközönségnek. 1972-ben az akkoriban nagyon divatos western, és más kommerszfilmek vetítéseiből akkora bevétel származott, hogy heti 2 alkalommal a volt MMIK épületét kibérelték, hogy a Művész mozit működtetni tudják. 1979-ben a rekonstrukció alkalmával a pincehelyiségben egy 35 férőhelyes klubmozit alakítottak ki. A nagyterem a sikerdarabokat vetítette, míg a 2 kisebb terem a művészfilmek, később a rétegfilmek vetítőhelye lett. A ’80-as évek újabb sikereket hoztak az akkorra már Ady Filmcentrummá nőtt mozgónak. Retrospektív sorozatok, gyermek- és ifjúsági programok, Filmmúzeumi hetek és a Jugoszláv Filmnapok új életet leheltek a korosodó moziba. Ekkor a városban 29 filmklub működött a mozi szervezésében. Díszbemutatók sorozata, neves vendégek, zsúfoltságig megtelt nézőtér jellemezte a filmcentrumot, és megnyílt a videomozi az emeleten, a stúdió mozi helyén. Ezekben az években még teltházas vetítéseket produkált a mozi, ám a ’90-es években sorra zártak be a környező filmszínházak. Bár a nézőszám megcsappanása ezt a mozit sem kerülte el és sok városlakó úgy gondolta, hogy a bezárás az Ady Filmszínházat sem kerüli el. Nem így lett, mert a város nem hagyta magára egyetlen art moziját, amely napjainkban is üzemel és 2 teremben vetít. Ma már ugyan nem önállóan, hanem egy másik intézménnyel, a Keresztury Dezső ÁMK-val működik szervesen együtt. A név pedig egyszerűen Art Mozira változott, ám a város lakói a mai napig csak Ady moziként emlegetik. A mozi a belvárosban, a díszkő burkolattal ellátott Széchenyi téren található. A bejárati üvegajtón át jutunk a mozi aulájába, jobbra a pénztár található, ahol a készpénzes jegyvásárlás mellett kultúra utalvánnyal is fizethetünk. Baloldalon egy Ernemann szénvilágítású öreg vetítőgép van kiállítva, egy „minikiállítás” keretében. A helyiség közepén Ady Endre kőből kifaragott profilképe látható körülötte és a széleken kényelmes fotelekben várhatjuk ki a film kezdetét. A mozgáskorlátozottak számára lift áll rendelkezésre az emeleten lévő kisterem és a nagyterem erkélyének megközelítése céljából. Az aulán továbbhaladva érjük el a 673 férőhelyes nagyterem földszinti részét. A beltér hatalmas, a vászon faltól falig ér, az enyhén lejtős üléssor elrendezés a terem közepétől emelkedésbe kezd. A moziszékek felhajtható ülésűek, fejtámla nélküliek, de kényelmesek. Az emeletre lépcsőn is feljuthatunk, a fenti körfolyosón is foteleken várhatjuk meg az előadás kezdetét. A nagyterem erkélye innen nyílik, ahonnan kiválóan látszik a vászon és a színpad is. Itt lépcsőzetes üléssor elrendezés van, ugyanolyan ülésekkel, mint a lenti részen. A kisebb terem nemrég egy alapos felújításon esett át, itt 66 férőhely van. A lépcsőzetes üléssor elrendezésű, magas háttámlás, felhajtható, vörös szövetülésekből kiváló a rálátás a vászonra. A hangzás mindkét teremben Dolby Surrond, a gépházakban Meo 5XB és Fite típusú vetítőgéppár, a kisteremben e-cinema rendszer projektorral is rendelkezésre áll. A mozi mindennap 16 órától 20 óráig várja a filmek szerelmeseit. A nagysikerű nemzetközi és magyar filmprodukciók, valamint a művészfilmek vetítőhelye ez. Jegyárai alacsonyak, teljes áron 700 Ft-ért ülhetünk be egy filmre, míg kedvezményben a nyugdíjasokon és a diákokon kívül az Egerszeg-kártya tulajdonosok is részesülnek, a korhoz kötött jegyár 500 Ft, a kártya tulajdonosoknak pedig 525 Ft a belépő ára. Zalaegerszeg egyetlen művészmozija átalakuláson megy át, hiszen a városi tulajdonú intézmény ifjúsági központtá is szeretne alakulni, a termeket többfunkcióssá tenni, hogy kultúrában színesebbet és gazdagabbat tudjon a városban lakó fiataloknak nyújtani, szabadidő eltöltésre alternatívát tudjon kínálni.
weiter 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.

Erreichbarkeiten


Adresse: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.
Telefonnummer: 06/92-312-779
Webseite:
E-Mail-Adresse: zeg.mozi@gmail.com

Landkarte


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!