Elővásárlás

Kérjük add meg az egyedi kódodat


Program


Beethoven emlékhangverseny - Kelemen Barnabás és az Orfeo Zenekar koncertje
3

Beethoven emlékhangverseny - Kelemen Barnabás és az Orfeo Zenekar koncertje

Beethoven 1800. május 7-én – először és egyben utoljára – adott koncertet Budán. A Várszínházbeli hangverseny egy nagyszabású ünnepségsorozat utolsó eseménye volt, melyet József nádorné, Alekszandra Pavlovna hercegné tiszteletére rendeztek. Ahogy arról a Magyar Kurir korabeli tudósítása is beszámolt: a „Beethoven nevű híres muzsikus a' Forte Pianon való mesterséges jádzása által mindeneknek magára vonta a figyelmetességét”.  több

A zeneszerző egyetlen budai látogatásának most a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Kelemen Barnabás közös koncertje állít emléket. Ünnepi műsorukat Beethoven Hegedűversenyével nyitják, melyet gyakran és méltán emlegetnek „a hegedűversenyek fejedelmeként”. Majd a koncert második felében Beethoven – a Hegedűversenyhez hasonlóan ugyancsak D-dúrban írt – 2. szimfóniája hangzik el, mely energikusságával, megkapó dallamaival és humoros zenei fordulataival a szerző egyik legderűsebb műve.

Műsor:
Ludwig van BEETHOVEN: D-dúr hegedűverseny, op. 61
- szünet -
Ludwig van BEETHOVEN: II. D-dúr szimfónia, op. 36

Közreműködik:

Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész
Orfeo Zenekar korabeli hangszereken
Koncertmester: Paulik László

Vezényel: Vashegyi György

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!