Umelec


Andrea Szántó
2

Andrea Szántó

Operaénekes (mezzoszoprán).

Zenei tanulmányait a gyulai zeneiskolában kezdte Csiky Józsefnénál, majd a szegedi konzervatóriumban Berdál Valéria növendéke lett. A budapesti Zeneakadémián Andor Éva osztályában szerezte diplomáját. Művészi, énekesi fejlődésében Komlóssy Erzsébet, Kaposy Margit segítette, jelenleg Dana Mihajlovával dolgozik. Még akadémistaként nyerte el az I.Nemzetközi Barokk Énekverseny megosztott…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Operaénekes (mezzoszoprán).

Zenei tanulmányait a gyulai zeneiskolában kezdte Csiky Józsefnénál, majd a szegedi konzervatóriumban Berdál Valéria növendéke lett. A budapesti Zeneakadémián Andor Éva osztályában szerezte diplomáját. Művészi, énekesi fejlődésében Komlóssy Erzsébet, Kaposy Margit segítette, jelenleg Dana Mihajlovával dolgozik. Még akadémistaként nyerte el az I.Nemzetközi Barokk Énekverseny megosztott I. díját és a Magyar Rádió és Televízió különdíját.

Tanulmányai befejezése után a Magyar Állami Operaház szerződtette. Volt a bielefeldi színház tagja, majd 2000–2013 között a Mannheimi Nemzeti Színház szólistája, ahol Judit (A kékszakállú herceg vára) szerepében debütált Fischer Ádám vezénylete alatt.
Több mint félszáz operaszerepet felölelő repertoárjával és koncerténekesként fellépett többek között a Bregenzi és a Schwerini Ünnepi Játékokon, Bécsben, Grazban, Hannoverben, Frankfurtban, Edinburghban, Glasgow-ban, Zágrábban, Toulouse-ban, Nagoyában, Sapporóban, Tokióban is. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Christoph Eschenbach, Vásáry Tamás, Fischer Ádám, Kobajasi Kenicsiró, Kovács János, Kocsis Zoltán, Friedemann Layer, Howard Williams.

Számos jelentős rendezővel dolgozott: Hans Neuenfels, Christopher Alden, Achim Freyer, Philip Himmelmann és mások.
Főbb szerepei: Eboli (Don Carlos), Preziosilla (A végzet hatalma), Santuzza (Parasztbecsület), Laura (Gioconda), I. Erzsébet (Stuart Mária), Adalgisa (Norma), Judit (A kékszakállú herceg vára), Kundry (Parsifal), Ortrud (Lohengrin), Venus (Tannhäuser), Charlotte (Werther), Carmen, Delila (Sámson és Delila), Marina (Borisz Godunov).

8. szimfónia

8. szimfónia

Magyar Állami Operaház
  • Herec/čka
A kékszakállú herceg vára

A kékszakállú herceg vára

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Judit
A walkür

A walkür

Magyar Állami Operaház
  • Waltraute
Arabella

Arabella

Magyar Állami Operaház
  • Adelaide
Az istenek alkonya

Az istenek alkonya

Magyar Állami Operaház
  • Waltraute
Carmen

Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Carmen
Carmen

Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Carmen
Georges Bizet: CARMEN opera

Georges Bizet: CARMEN opera

Margitszigeti Színház
  • Carmen
Győri Filharmonikus Zenekar - Nemzeti Filharmonikus Zenekar - Requiem

Győri Filharmonikus Zenekar - Nemzeti Filharmonikus Zenekar - Requiem

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Alt
Kobayashi 80. Verdi: Requiem - vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro

Kobayashi 80. Verdi: Requiem - vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro

Nemzeti Filharmonikusok
  • alt
Operabeavató: Carmen

Operabeavató: Carmen

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mezzoszoprán operaénekesnő
Poppea megkoronázása

Poppea megkoronázása

Magyar Állami Operaház
  • Ottavia (Nerone felesége)
VIII. szimfónia

VIII. szimfónia

Magyar Állami Operaház
  • Operaénekesnő

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.