művész


Selmeczi György
2

Selmeczi György

Született: 1952. március 8. (Kolozsvár)

Zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező.

Zenei tanulmányait már ötéves korában elkezdte, tanárai Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós és Vermesy Péter voltak. 1971-ben nyert felvételt a bukaresti Zeneművészeti Főiskolára, ahol Halmos György és Oláh Tibor voltak a mesterei. 1975-ben Budapesten folytatta tanulmányait: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Kadosa…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező.

Zenei tanulmányait már ötéves korában elkezdte, tanárai Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós és Vermesy Péter voltak. 1971-ben nyert felvételt a bukaresti Zeneművészeti Főiskolára, ahol Halmos György és Oláh Tibor voltak a mesterei. 1975-ben Budapesten folytatta tanulmányait: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Kadosa Pálnál tanult. 1976-tól 1977-ig Párizsban Pierre Boulez, majd 1979-ben – szintén Párizsban – Daniel Charles irányításával dolgozott.

Közben, 1974-től 1975-ig a kolozsvári Állami Magyar Színházban helyezkedett el karmesterként és zeneszerzőként, miközben számos rádió- és televíziófelvételt készített. 1976-ban Miskolcra költözött, ahol a Zeneakadémia miskolci tanárképző intézetében tanított. Megalakította és vezette a Miskolci Új Zenei Műhelyt, és a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. Emellett még a budapesti 25. Színház zeneigazgatói posztját is betöltötte. Zeneszerzőként számos színpadi és filmzenét komponált. Az 1980-as években a budapesti Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatójaként tevékenykedett. Megalapította a Mérték Egyesületet, a Vetületek Kortárs Opera Fórumot, 1989-ben Budapesten újjáalakította a Camerata Transsylvanica kamarazenekart, létrehozta a Budapesti Kamaraoperát. 1995-ben megalapította az Auris Társulat és Művészeti Alkotóközösséget, melynek azóta is művészeti vezetője. 1996 és 2000 között a szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója volt, miközben a Kolozsvári Állami Magyar Opera állandó vendégkarmestere, 2004-től művészeti vezetője. 2002-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője és a Nemzeti Színház zeneigazgatója. 2000 márciusában – a hat alapító tag egyikeként – közreműködött a Miskolci Akadémiai Bizottság keretén belül megalakult Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) Miskolci Területi Csoportja létrehozásában.

Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Hangfelvételek sora fűződik a nevéhez (saját művein kívül Liszttől Sztravinszkijig), ezeken kívül televíziós népszerűsítő sorozatot készített az operáról (Kolozsvári operamesék), tévés interjúsorozatot kortárs zenészekkel (Kortársaim). Részben az Auris Társulat közreműködésével számos opera- és más zenei előadást rendezett és vezényelt szerte az országban, Bizet-től Verdiig.

Díjak, elismerések:
Artisjus-díj a legjobb kortárs zenei előadásért (1987, 1990, 2007)
A Budapesti Filmszemle díja a legjobb filmzenéért (1983, 1986)
A kecskeméti Animációs Filmszemle zeneszerzői díja (1995)
Erkel Ferenc-díj (1999)
Liszt Ferenc Hanglemez Nagydíj a „Liszt – Kései művek” című CD-ért, hangszerelte és vezényelte (2002)
Duna-díj (2008)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2010)
Érdemes művész (2012)
Kossuth-díj (2019)

Művei:

Zenekari művek:
Két zenekari darab
Három zenekari darab
Scherzo zenekarra
Waldszenen
Bulgakov – Poeme Symphonique

Versenyművek:
Concerto trombitára, hárfára és vonószenekarra
Concerto négy hegedűre és vonósokra

Kamarazene:
Vonósnégyesek
Zongoraművek
Dalok

Vokál-szimfonikus művek:
A Tisza (oratórium)
Rekviem
Operetka (kantáta)
Kamarakantáták
Monumentum Bartók emlékére
Himnuszok I–VII. (kantáta ciklus)
Szólókantáták
Missa Prima
Missa Quarta
Ünnepi gyermekzene (Millenniumi óda)
A szerelem és irgalom dalai I–IX. (oratórium)
Missa Quinta

Kórusművek:
II., III., V. mise
Két madrigál nőikarra
Három kórusmű Weöres Sándor verseire
Három varjú
Missa Sixta

Színpadi művek:
Spiritiszták (opera)
A Szirén (opera)
Les enfants de la patrie (balett)
A pokol színei (balett)
Diótörő herceg (zenés játék)
Még ma (musical)
Svejk vagyok (musical)
A három testőr (musical)
Micimackó (zenés játék)
A függő város (zenei performansz)
Az aranyember (koncert-filmzene Korda Sándor némafilmjéhez)
Vedd könnyen, szivi! (zenés játék)

Filmzenék:
Angi Vera (rendező: Gábor Pál)
Kettévált mennyezet (rendező: Gábor Pál)
Mese habbal (rendező: Bácskai Lauró István)
Megáll az idő (rendező: Gothár Péter)
Tiszta Amerika (rendező: Gothár Péter)
Melodráma (rendező: Gothár Péter)
Idő van (rendező: Gothár Péter)
A részleg (rendező: Gothár Péter)
Gyerekrablás a Palánk utcában (rendező: Mihályfi László)
Teketória (rendező: Maár Gyula)
Felhőjáték (rendező: Maár Gyula)
Szerencsés Dániel (rendező: Sándor Pál)
Higgyetek nekem (rendező: Gyarmathy Lívia)
Laura (rendező: Gyarmathy Lívia)
Mennyei Seregek (rendező: Kardos Ferenc)
Szirmok, virágok, koszorúk (rendező: Lugossy László)
Tékozló apa (rendező: Zsigmond Vilmos)
Ábel a rengetegben (rendező: Mihályfi Sándor)
Ábel az országban (rendező: Mihályfi Sándor)
Hotel Quest (rendező: Moldoványi Ferenc)
Kínai védelem (rendező: Tompa Gábor)
Álombánya (rendező: Kántor László)
Jadviga párnája (rendező: Deák Krisztina)
Fény hull arcodra, kedvesem (rendező: Gulyás Gyula)
Rinaldo (rendező: Tóth Tamás)
Dallas (rendező: Pejó Róbert)

"Ős-operák"

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Karmester
A hülyéje

A hülyéje

SZFE
  • Osztályvezető tanár
A kék kalap (hangv.)

A kék kalap (hangv.)

Magyar Állami Operaház
  • Egyéb
A Kékszakállú herceg vára

A Kékszakállú herceg vára

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Karmester
A kékszakállú herceg vára/A fából faragott királyfi

A kékszakállú herceg vára/A fából faragott királyfi

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Vezényel
A Nyíregyháza utca

A Nyíregyháza utca

SZFE
  • Osztályvezető tanár
A szerelmi tilalom

A szerelmi tilalom

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
A zenés színpad világa IV. / MusicOnStage

A zenés színpad világa IV. / MusicOnStage

Müpa
  • Sorozatszerkesztő és játékmester
Andrea Chénier

Andrea Chénier

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Az 1/2 kegyelmű

Az 1/2 kegyelmű

SZFE
  • Osztályvezető tanár
Az én filmem | Megáll az idő | Novák Péter

Az én filmem | Megáll az idő | Novák Péter

MOMkult
  • Zeneszerző
Bartók, Liszt, Csíky B. Selmeczi,  Selmeczi János - hegedű , Dohnányi Zenekar, Vez: Selmeczi György

Bartók, Liszt, Csíky B. Selmeczi, Selmeczi János - hegedű , Dohnányi Zenekar, Vez: Selmeczi György

Jakobi Koncert Kft.
  • Karmester
Bátori Éva és Selmeczi György koncertje

Bátori Éva és Selmeczi György koncertje

Budapest Music Center
  • Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész
Béla futása / Pikkó hertzeg

Béla futása / Pikkó hertzeg

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
Bűvölet

Bűvölet

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Karmester
CSEHOV 2-3 - Leánykérés, Jubileum

CSEHOV 2-3 - Leánykérés, Jubileum

SZFE
  • Osztályvezető tanár
Csehov: Medve-Leánykérés-Jubileum

Csehov: Medve-Leánykérés-Jubileum

SZFE
  • Osztályvezető tanár
Diótörő

Diótörő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Zene
Diótörő

Diótörő

SZFE
  • Zongorán kísér
Farsang

Farsang

Katona József Színház
  • Zene
G. Verdi: Giovanna D'Arco

G. Verdi: Giovanna D'Arco

Magyar Állami Operaház
  • Művészeti vezető
G. Verdi: Haramiák

G. Verdi: Haramiák

Magyar Állami Operaház
  • Művészeti vezető
G. Verdi: Luisa Miller

G. Verdi: Luisa Miller

Magyar Állami Operaház
  • Művészeti vezető
Kányádi Sándor-est Literárium – Kortárs írók a Müpában

Kányádi Sándor-est Literárium – Kortárs írók a Müpában

Müpa
  • Közreműködik
Karnyóné - gyakorlatok

Karnyóné - gyakorlatok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Zene
Karnyóné-gyakorlatok

Karnyóné-gyakorlatok

SZFE
  • Zeneszerző
Koldusopera

Koldusopera

Angol Nyelvű Színház KHA
  • Zenei vezető
Lépésről lépésre

Lépésről lépésre

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Osztályvezető tanár
Lépésről-lépésre

Lépésről-lépésre

SZFE
  • Osztályvezető tanár
Nagy Dalkultúrák

Nagy Dalkultúrák

SZFE
  • Osztályvezető tanár; Zongorán kísér; Zenés mesterség tanár
Nagy dalkultúrák

Nagy dalkultúrák

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Osztályvezető tanár
Nagy Dalkulturák

Nagy Dalkulturák

SZFE
  • Osztályvezető tanár; Zongorán kísér; Zenés mesterség tanár
Nő a nőtől óvakodj

Nő a nőtől óvakodj

SZFE
  • Osztályvezető tanár
Nyitó előadás

Nyitó előadás

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Osztályvezető tanár
Oberon

Oberon

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
OPERETT-MARATON

OPERETT-MARATON

Magyar Állami Operaház
  • Osztályvezető tanár, Zenei vezető, Karmester
Operettmesék

Operettmesék

SZFE
  • Osztályvezető tanár
Ős-Operák

Ős-Operák

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
  • Rendezte, vezényel és harmonikán közreműködik
Pár-Beszéd – zenével és irodalommal: Bátori Éva, Hegedűs D. Géza, Selmeczi György

Pár-Beszéd – zenével és irodalommal: Bátori Éva, Hegedűs D. Géza, Selmeczi György

Rózsavölgyi Szalon
  • Zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező
Pár-Beszéd – zenével és irodalommal: Selmeczi György és Szőcs Géza

Pár-Beszéd – zenével és irodalommal: Selmeczi György és Szőcs Géza

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Phaedra

Phaedra

SZFE
  • Osztályvezető tanár
Pinokkió

Pinokkió

Katona József Színház
  • Zene
Pinokkió

Pinokkió

Pécsi Nemzeti Színház
  • Zene
Presznyakov-gyakorlatok

Presznyakov-gyakorlatok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Osztályvezető tanár
Radnóti emlékkoncert

Radnóti emlékkoncert

Budapesti Vonósok
  • Karmester
Selmeczi:Spiritiszták

Selmeczi:Spiritiszták

Magyar Állami Operaház
  • Zeneszerző
Spiritiszták (hangv.)

Spiritiszták (hangv.)

Magyar Állami Operaház
  • Szövegét Alekszandr Blok Komédiásdi című műve alapján írta
Szigligeti

Szigligeti

Nemzeti Színház
  • Rendező
Terrorizmus

Terrorizmus

SZFE
  • Osztályvezető tanár
TOLDI - A mozifilm (Színházterem)

TOLDI - A mozifilm (Színházterem)

Hírös Agóra
  • Zeneszerző
Tűznyelők

Tűznyelők

SZFE
  • Osztályvezető tanár
ÚJABB OPERETTMESÉK

ÚJABB OPERETTMESÉK

Magyar Állami Operaház
  • Osztályvezető tanár, Zenei vezető, Karmester

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!