Artyści


Péter Sándor
4

Péter Sándor

Színész.

1988-ban született Kecskeméten, majd a helyi Bolyai János Gimnázium sporttagozatán érettségizett.
18 éves koráig a Kecskeméti TE futballcsapatának játékosa.
Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezt követően szerepet kapott a kecskeméti Katona József Színházban.
2008-ban a A Társulat című műsorban is szerepelt.

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színész.

1988-ban született Kecskeméten, majd a helyi Bolyai János Gimnázium sporttagozatán érettségizett.
18 éves koráig a Kecskeméti TE futballcsapatának játékosa.
Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezt követően szerepet kapott a kecskeméti Katona József Színházban.
2008-ban a A Társulat című műsorban is szerepelt.
2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Novák Eszter és Selmeczi György osztályában.
Diplomaszerzése után Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínházba szerette volna szerződtetni,
egy szerepet elfogadott, a szerződést viszont nem.
Egyetemi gyakorlatát a Pécsi Nemzeti Színházban töltötte.
Később szabadúszóként fellépett a Győri Nemzeti Színházban, a komáromi Jókai Színházban,
a tatabányai Jászai Mari Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Madách Színházban is.
2019. januárjától a Budapesti Operettszínház több előadásában is szerepel.

Díjai és kitüntetései:
Gundel Művészeti-díj (2013)
Honthy-közönségdíj (2019)

Fontosabb színházi szerepei:
Rado-Ragni: Hair     Claude     Katona József Színház 2007
Kacsóh-Heltai-Bakonyi: János vitéz     Kukorica Jancsi/Bagó (szerepkettőzés) Pécsi Nemzeti Színház 2012
Molière: Tartuffe     Valér     Pécsi Nemzeti Színház 2012
Presser-Sztvanovity-Horváth: A padlás     Rádiós     Pécsi Nemzeti Színház 2013
Andersson-Rice-Ulvaeus: Sakk, a musical     Frederick Trumper     Győri Nemzeti Színház 2013
Rice-Webber: Jézus Krisztus szupersztár     Júdás     Győri Nemzeti Színház 2014
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve     Maugli     Komáromi Jókai Színház     2015
Schwartz-Tebelak: Godspell     Jézus     Jászai Mari Színház-Népház 2015
Rice-Webber: Jézus Krisztus szupersztár     Jézus     Csiky Gergely Színház 2015
Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak     Enjolras     Madách Színház     2016
Rice-Webber: Evita     Che     Margitszigeti Szabadtéri Színpad és Szegedi Nemzeti Színház 2016
Casey-Jacobs: Grease     Kenickie     Gyulai Várszínház Tószínpad 2016
Milkós: Sztárcsinálók     Néró     Jászai Mari Színház-Népház 2017
Bródy-Szörényi: István, a király     István     Budapesti Operettszínház 2019
Wilde: Dorian Gray     Dorian Gray     Spirit Színház     2019
Luttmann: Örökké Szabadon         Spirit Színház     2019
Rodgers-Hammerstein: Carousel - Liliom     Liliom/Billy Bigelow       Budapesti Operettszínház 2019
Yeston-Stone: Titanic     Frederich Barrett     Szegedi Szabadtéri Játékok 2019
Kovács-Galambos: A Pendragon-legenda     Morvin     Budapesti Operettszínház 2019
Kacsóh: János vitéz     Kukorica Jancsi/János vitéz     Budapesti Operettszínház 2019
Lázár-Závada-Szirtes: Szegény Dzsoni és Árnika     Szegény Dzsoni     Budapesti Operettszínház 2019

A dzsungel könyve-Komárom

A dzsungel könyve-Komárom

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Maugli
A kaktusz virága

A kaktusz virága

Gárdonyi Géza Színház
  • Igor
A kaktusz virága

A kaktusz virága

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Igor
A padlás.

A padlás.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • RÁDIÓS, aki egyszerűen fantasztikus
Adventi MusicalPlusz

Adventi MusicalPlusz

Általános
  • Színművész
Atilla, Isten kardja

Atilla, Isten kardja

Magyar Állami Operaház
  • Csaba királyfi
Az 1/2 kegyelmű

Az 1/2 kegyelmű

SZFE
  • Parfjon Szemjonics Rogozsin
Barilett-Grédy: A kaktusz virága

Barilett-Grédy: A kaktusz virága

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Aktor
Barillet -Grédy: A kaktusz virága

Barillet -Grédy: A kaktusz virága

Szegedi Nemzeti Színház
  • Igor
Barillet-Grady: A kaktusz virága

Barillet-Grady: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor
Barillet-Grady: A kaktusz virága

Barillet-Grady: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor
Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor
Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor
Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Barillet-Grédy: A kaktusz virága

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Igor
BÉKÁSI MOZI ESTÉK - FÉLVILÁG

BÉKÁSI MOZI ESTÉK - FÉLVILÁG

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • A férfi
Evita

Evita

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Che
FÉLVILÁG Szász Attila filmje

FÉLVILÁG Szász Attila filmje

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Gergely
Grease

Grease

Pesti Magyar Színház.
  • Kenickie
Grease - musical

Grease - musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Kenickie
Halloween MusicalPlusz

Halloween MusicalPlusz

Általános
  • Fellépő
János vitéz

János vitéz

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Bagó
Jézus Krisztus szupersztár

Jézus Krisztus szupersztár

Győri Nemzeti Színház
  • Júdás
Jézus Krisztus Szupersztár

Jézus Krisztus Szupersztár

Csiky Gergely Színház
  • Jézus
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kenickie
Lépésről lépésre

Lépésről lépésre

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Richie Walters
Lépésről-lépésre

Lépésről-lépésre

SZFE
  • Richie Walters
Les Misérables  A nyomorultak

Les Misérables A nyomorultak

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Enjolras
MusicalPlusz - Férfikiadás IV.

MusicalPlusz - Férfikiadás IV.

Általános
  • Aktor
Nyitó előadás

Nyitó előadás

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Open air-Musicalest SZABAD ÉG ALATT

Open air-Musicalest SZABAD ÉG ALATT

Budapesti Operettszínház
  • Fellépő művész
OPERETT-SZILVESZTER  Óévbúcsúztató gála operett- és musical gyöngyszemekkel

OPERETT-SZILVESZTER Óévbúcsúztató gála operett- és musical gyöngyszemekkel

Budapesti Operettszínház
  • Fellépő
Örökké...szabadon

Örökké...szabadon

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Adam
Örökké...szabadon...

Örökké...szabadon...

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Adam
Örökké...szabadon...

Örökké...szabadon...

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Adam
R&L, avagy a Mágusok Birodalma

R&L, avagy a Mágusok Birodalma

Budaörsi Latinovits Színház
  • Ad, Farlaf
Rice–Webber: Jézus Krisztus szupersztár

Rice–Webber: Jézus Krisztus szupersztár

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Júdás
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Tybalt
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Tybalt
S. Schwartz - J. M. Tebelak: Godspell

S. Schwartz - J. M. Tebelak: Godspell

Jászai Mari Színház, Népház
  • Jézus
Sakk

Sakk

Győri Nemzeti Színház
  • Frederick Trumper
Szabadtéri Nyár 2016 Grease

Szabadtéri Nyár 2016 Grease

Móricz Zsigmond Színház
  • Kenickie
Tartuffe

Tartuffe

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Valér, Mariane szerelmese
Tartuffe

Tartuffe

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Valér, Mariane szerelmese
Yeston-Stone: Titanic

Yeston-Stone: Titanic

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Frederich Barrett, fűtő
zzA kék madár

zzA kék madár

Budapesti Operettszínház
  • Tylo, a kutya
zzCAROUSEL – Liliom

zzCAROUSEL – Liliom

Budapesti Operettszínház
  • Billy Bigelow

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.