Person


Lajos Parti Nagy
2

Lajos Parti Nagy

Fødsel: 1953. október 12. (Szekszárd)

Költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus.

Élete:

Szekszárdon született Nagy Lajos és Schuszter Mária gyermekeként. Gyermekkorát Tolnán, Kaposvárott és Székesfehérvárott töltötte, ahol 1972-ben tett érettségi vizsgát, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatójaként szerzett magyar–történelem szakos diplomát 1977-ben. Ezt követően két évig (1977–1979) a Baranya Megyei Könyvtár…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus.

Élete:

Szekszárdon született Nagy Lajos és Schuszter Mária gyermekeként. Gyermekkorát Tolnán, Kaposvárott és Székesfehérvárott töltötte, ahol 1972-ben tett érettségi vizsgát, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatójaként szerzett magyar–történelem szakos diplomát 1977-ben. Ezt követően két évig (1977–1979) a Baranya Megyei Könyvtár munkatársaként dolgozott, 1979 és 1986 között a pécsi Jelenkor című folyóirat egyik szerkesztője volt, ahol először 1971-ben jelentek meg versei.

A 80-as években mint a JAK-füzetek (hivatalos nevén: József Attila Kör Irodalmi Egyesület) szerkesztőbizottsági tagja tevékenykedett. 1986-tól Budapesten él, azóta szabadfoglalkozású.

Parti Nagy Lajos költőként kezdte pályáját. 1982-ben jelent meg első könyve, az Angyalstop, 1986-ban a második, amely Csuklógyakorlat címmel látott napvilágot.

1987-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült. 1987–1988-ban a Magyar Írószövetség egyik titkára, 1991–1993-ban a Magyar Napló versrovatának szerkesztője volt. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

1990-ben a Jelenkor folyóiratban egy ismeretlen szerző, Sárbogárdi Jolán A test angyala címmel közölte kisregényét, amelyhez Balassa Péter írt kommentárt. Rövid időn belül kiderült, hogy Sárbogárdi Jolán maszkja a prózaíró Parti Nagy Lajost rejti. A kisregény naiv, dilettáns hangvétele elsöprő erejű nyelvi humorral társult. Nem véletlen, hogy az 1997-es átírt, első kiadás óta háromszor jelent meg önálló kötetként, illetve Sárbogárdi Jolán alakja az Ibusár című drámába is bekerült.

1990 szeptemberétől a Magyar Napló felkérésére Parti Nagy kéthetente tárcanovellákat ír: ezekből az írásokból állt össze a Se dobok, se trombiták (1993) című tárcagyűjtemény, illetve az újraírt változatokból A hullámzó Balaton (1994) elbeszéléskötetnek több mint a fele. 1991 és 1993 között a Magyar Napló versrovatát is szerkesztette. Az Esti kréta (1995) címet viselő negyedik Parti Nagy-verseskötet olyan gyűjteményes könyv, amely az előző három verseskötet mellett új szövegeket is tartalmaz. A Notesz József Attila fiktív verses naplójaként jelenik meg, s a költő verseire és életrajzára tett rejtett utalások hálózzák be. A szöveg abból a játékos ötletből jött létre, hogy vajon milyen verseket írt volna az idősödő József Attila, ha nem harminckét évesen távozik az irodalomból. A kilencvenes években nemcsak vers- és elbeszéléskötetei jelentek meg, hanem az Ibusár–Mauzóleum című, két színdarabot tartalmazó könyve is.

Sokat foglalkoztatott fordító és átdolgozó. Drámaíróként is sikeres, darabjait folyamatosan műsorra tűzik a színházak. Mauzóleum című drámáját több éven át nagy sikerrel játszotta a Budapesti Katona József Színház a Kamrában. 1997-ben a darabbal Szalonikiben is vendégszerepelt a társulat.

Díjai, kitüntetései:
Bölöni-díj (1982)
A Szocialista Kultúráért (1983)
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1987)
MTA–Soros-ösztöndíj (1988) (1993)
Déry Tibor-jutalom (1990)
Graves-díj (1991)
Holmi folyóirat II. díja (1991)
Új Magyar Hangjátékért-díj (1991)
Magyar Napló-díj (1991)
Drámaírói ösztöndíj (1991) (1992)
Puskás Károly-díj (1992)
József Attila-díj (1992)
Szép Ernő-jutalom (1993)
Színikritikusok díja (Ibusár) (1993)
Artisjus-díj (1994)
Az Év Könyve-jutalom (1994)
Kulturfonds Wiepensdorf ösztöndíja (1994)
Soros Alapítvány Alkotói Díja (1995)
Színikritikusok díja (Mauzóleum) (1996)
Az Írók Boltja Üveggolyó-rendje (1996)
Mikes Kelemen-díj (1996)
Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (1996)
Alföld-díj (1997)
Új Magyar Hangjáték-díj (1998)
DAAD-ösztöndíj (2001) (2002)
Budapestért Díj (2003)
Magyar Irodalmi Díj (2004)
Szinnyei Júlia-emlékdíj (2004)
Osztrák Szövetségi Kancellári Hivatal fordítói díja (2005)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) (2005)
Kossuth-díj (2007)
Szép Ernő-jutalom (2007)
Prima díj (2007)
Déri János-díj (2012)

Művei:
Angyalstop (versek, 1982)
Csuklógyakorlat (versek, 1986)
Szódalovaglás (versek, 1990)
Se dobok, se trombiták (tárcanovellák, 1993)
Esti kréta (válogatott versek, 1995)
Ibusár – Mauzóleum (színművek, 1996)
A test angyala (kisregény, 1997)
A hullámzó Balaton (novellák, 1999)
Hősöm tere (regény, 2000)
Fényrajzok (2001)
Kacat, bajazzó (tekercskönyv, Banga Ferenc ill., 2002)
Grafitnesz (versek, 2003)
A fagyott kutya lába (novellák, 2006)
A vak murmutér (próza, Banga Ferenc ill., 2007)
A pecsenyehattyú és más mesék (mesekötet, Banga Ferenc ill., 2008)

Műfordításai:
Tomaž Šalamun: Póker (1993)
Michel Tremblay: Sógornők
Eberhard Streul: Kellékes
Molière: Úrhatnám polgár
Molière: Tartuffe
Julian Crouch, Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve
Werner Schwab: Elnöknők (közös munka Szilágyi Máriával)

A kellékes

A kellékes

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Magyar színpadra alkalmazta
A kellékes

A kellékes

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Magyar színpadra alkalmazta
Borból lett művészet: Parti Nagy Lajos és a Villányi Pinot Noir

Borból lett művészet: Parti Nagy Lajos és a Villányi Pinot Noir

Magvető Café
  • Forfatter
Dolcsaja vita

Dolcsaja vita

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Magyar szöveg
Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Forfatter
Fülkefor és vidéke (magyar mesék)

Fülkefor és vidéke (magyar mesék)

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Aki elmondja
Ibusár

Ibusár

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Forfatter
J. Crouch - P. McDermott - The Tigger Lillies: Jógyerekek képeskönyve

J. Crouch - P. McDermott - The Tigger Lillies: Jógyerekek képeskönyve

Jászai Mari Színház, Népház
  • Magyar átirat
KERN ANDRÁS - A kellékes

KERN ANDRÁS - A kellékes

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Eberhard Streul kellékes-revüje nyomán magyar színpadra alkalmazta
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

Szegedi Nemzeti Színház
  • Varsányi Anna fordítása alapján a szövegkönyvet gondozta
Moliére: Scapin furfangjai

Moliére: Scapin furfangjai

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Átirat
NÁDGARNITÚRA

NÁDGARNITÚRA

Trio Kulturális Bt.
  • Forfatter
Nádgarnitúra - Andrusko Marcella és Dinyés Dániel Parti Nagy Lajos-estje

Nádgarnitúra - Andrusko Marcella és Dinyés Dániel Parti Nagy Lajos-estje

Budaörsi Latinovits Színház
  • Forfatter
Össz-Hang

Össz-Hang

Katona József Színház
  • Író
Össz-hang - Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László és Dés András

Össz-hang - Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László és Dés András

Müpa
  • Déry Tibor- és József Attila-, Artisjus- és Príma-, Kossuth-díjas költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. / Tibor Déry and József Attila, Artisjus and Príma, Kossuth award-winning poet, playwright, writer,
PÁR - BESZÉD - Dés László, Dés András, Parti Nagy Lajos és Spiró György estje

PÁR - BESZÉD - Dés László, Dés András, Parti Nagy Lajos és Spiró György estje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • író
Pár - Beszéd: Parti Nagy Lajos és Lukács Miklós

Pár - Beszéd: Parti Nagy Lajos és Lukács Miklós

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Déry Tibor- és József Attila-, Artisjus- és Príma-, Kossuth-díjas költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Pár-Beszéd - Parti Nagy L., Grecsó K., Dés L. és Dés A. estje

Pár-Beszéd - Parti Nagy L., Grecsó K., Dés L. és Dés A. estje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Anden
Pár-Beszéd - zenével és irodalommal: Parti Nagy Lajos, Matkó Tamás

Pár-Beszéd - zenével és irodalommal: Parti Nagy Lajos, Matkó Tamás

Rózsavölgyi Szalon
  • Skuespiller
Parti Nagy Lajos felolvasóestje-MI TÖRTÉNT, AVAGY SEM (ütőhangszereken közreműködik: Dés András)

Parti Nagy Lajos felolvasóestje-MI TÖRTÉNT, AVAGY SEM (ütőhangszereken közreműködik: Dés András)

KékSzobaHall
  • Skuespiller
Parti Nagy Lajos: Átriumklorid (avagy a színész ötször)

Parti Nagy Lajos: Átriumklorid (avagy a színész ötször)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Író
Patkányok

Patkányok

Stúdió K Színház
  • Oversætter
Patkányok

Patkányok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Oversætter
Sírpiknik

Sírpiknik

Vörösmarty Színház
  • A magyar változatot írta
Sógornők_

Sógornők_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Magyar szöveg
Szó és zene

Szó és zene

Weöres Sándor Színház
  • Skuespiller
Szó és Zene

Szó és Zene

GAG Management Kft.
  • Skuespiller
Szó és Zene - Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László, Dés András és

Szó és Zene - Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László, Dés András és

Zsidó Művészeti Napok
  • Forfatter
Tartuffe

Tartuffe

Weöres Sándor Színház
  • Forfatter
Téli Színház – A kellékes

Téli Színház – A kellékes

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Magyar színpadra alkalmazta

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.