Zenész.
1969. december 28-án, Gyulán született.
1988.-ban a békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett, és azt követően Budapesten - 1988. és 1994. - között a Zeneakadémia diákja volt, zeneszerzés szakon. A diploma átvétele után négy éven keresztül Szegeden, a Zenekonzervatóriumban tanított zeneelméletet és kamarazenét. Komolyzenei tudása mellett folyamatosan képezte magát a könnyedebb műfajokban is.
1997.-ben - elsősorban időhiány miatt - felhagyott a tanítással, és újra Budapestre költözött. Innentől kezdve zongoristaként, zeneszerzőként és hangszerelőként vett részt a magyar zenei életben.
Tagja a Hobo Blues Band-nek és a Muddy Shoes-nak, akikkel külföldön is számos alkalommal fellépett. Számos nagyszerű zenekar tagja, koncertek aktív közreműködője volt . Ilyen formáció volt például a Varga János Project és a Ghymes is
Emellett társszerzője Hobo színházi estjeinek, ezek a József Attila, Villon, Faludy, Viszokij című daraboknak. Részt vehetett számos nemzetközi fesztiválon és Jam Session-ben is, amelyek során egy színpadon szerepelhetett a hazai és a nemzetközi blues élet olyan kiválóságaival, mint például a Holmes Brothers, Sugar Blue, Lousiana Red. Rendszeresen játszik Ripoff Raskolnikov-val, a Braindogs-sal, Póka Angélával és Szarka Gyulával. Két önálló szólólemeze jelent meg (1998.-ban és 2006.-ban). 2009.-től a Ghymes állandó tagja.
2009.-ben Pengő Csabával megalakította a Pusztaszó-t.
"Végy karjaidra idő"
Budaörsi Latinovits Színház
ALL IN FIVE
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Átutazók
Vígszínház Nonprofit Kft.
Az aranyhajú királylány
Stúdió K Színház
Az aranyhajú királylány (Majoros Ági Bábszínháza)
Szabadtér Jegyiroda
Az aranyhajú királylány - Majoros Ági Bábszínháza
Bethlen Téri Színház
HOBO - Farkashajsza
Reök Palota
Jó estét nyár, jó estét szerelem_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kié vagy, mondd?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Költészet Napja - Különbéke
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Majorosi Ági Bábszínháza: PIROSKA ÉS A FARKAS
Margitszigeti Színház
Majorosi Ági Bábszínháza: SZÁZSZORSZÉP BÓBISKA - bábjáték
Margitszigeti Színház
Százszorszép Bóbiska (Majoros Ági Bábszínháza)
Szabadtér Jegyiroda
SZÁZSZORSZÉP BÓBISKA - Majoros Ági Bábszínháza
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Százszorszép Bóbiska - Majoros Ági Bábszínháza
Bethlen Téri Színház
TALIZMÁN - Majoros Ági Bábszínháza
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Túl a Maszat-hegyen_
Vígszínház Nonprofit Kft.
„Végy karjaidra idő”
Békéscsabai Jókai Színház