Artist


Dániel Krizsán
2

Dániel Krizsán

Birth: 1993. június 9. (Budapest)

Táncművész.

A mozgás és a sport kiskorától fogva fontos szerepet játszott az életében, a táncművészettel is gyermekkorában ismerkedett meg.Tánctanulmányait Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolában kezdte, majd szabadúszó táncművészként számos neves társulattal dolgozott együtt. Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Egyetemen folytatta, ahol elvégezte a koreográfus szakirányt.

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Táncművész.

A mozgás és a sport kiskorától fogva fontos szerepet játszott az életében, a táncművészettel is gyermekkorában ismerkedett meg.Tánctanulmányait Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolában kezdte, majd szabadúszó táncművészként számos neves társulattal dolgozott együtt. Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Egyetemen folytatta, ahol elvégezte a koreográfus szakirányt.

2019- től a Bozsik Yvette Társulat tagja.

Díjai:
Az évad legjobb férfi táncosa 2017/2018

Előadásai a Bozsik Yvette Társulatban:
Orfeusz és Euridiké, Johanna a máglyán, Chicago, Bál a Savoyban, Csillagokkal táncoló Kojot, Antigoné, Csizmás kandúr,
Éden földön, Jézus Krisztus szupersztár, Oidipusz, Kőműves Kelemen, Pinokkió, Kodály-Ligeti-est, Cabaret, Chicago,
Bogarak, Seherezádé, HA DÔ, Nyaralás, Péter és a farkas, János vitéz, Magyar népmesék, Marica grófnő, Deprivus,
Hegedűs a háztetőn, Bohóc kerestetik, Rozsda lovag és Fránya Frida

Antigoné- Fekete kutya

Antigoné- Fekete kutya

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Táncművész
BEMUTATÓ - NYARALÁS • Bozsik Yvette Társulat

BEMUTATÓ - NYARALÁS • Bozsik Yvette Társulat

Nemzeti Táncszínház
  • Táncművész
Bogarak

Bogarak

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Táncművész
BUDAPESTI BEMUTATÓ - BOGARAK • Bozsik Yvette Társulat

BUDAPESTI BEMUTATÓ - BOGARAK • Bozsik Yvette Társulat

Nemzeti Táncszínház
  • Táncos
Budavári Palotakoncert - A TIZEDIK

Budavári Palotakoncert - A TIZEDIK

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Choreography
Egerek

Egerek

Csiky Gergely Színház
  • Koreográfusasszisztens
Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN

Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN

Margitszigeti Színház
  • Koreográfus munkatárs
Kőműves Kelemen

Kőműves Kelemen

Csiky Gergely Színház
  • Gyula
Magyar Népmesék

Magyar Népmesék

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Choreography
Magyar népmesék – Bozsik Yvette társulat

Magyar népmesék – Bozsik Yvette társulat

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Choreography
Makrancos

Makrancos

Csiky Gergely Színház
  • Actor/Actress
Makrancos - Gulyás Anna - C.iC

Makrancos - Gulyás Anna - C.iC

Bethlen Téri Színház
  • Előadó
Marica grófnő

Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Koreográfus munkatárs
Rozsda Lovag és Fránya Frida

Rozsda Lovag és Fránya Frida

Budapesti Operettszínház
  • Koreográfus munkatárs
Táncfarsang 2019. - Gulyás Anna C.i.C: Fekete kutya

Táncfarsang 2019. - Gulyás Anna C.i.C: Fekete kutya

Móricz Zsigmond Színház
  • Táncművész

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.