Színművész.
A Katona József Színház tagja.
Négy éves koromtól 12 éven át voltam a Miskolci Rónai Balettiskola növendéke.
2002-ben érettségiztem a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumban.
1993 és 1996 között a Miskolci Nemzeti Színházban voltam gyerek táncos Csajkovszkij Diótörőjében.
1998-tól 2002-ig a miskolci Egressy Béni Zeneiskola növendéke voltam magánének szakon.
2005-ben felvételt nyertem a Színház-és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakára, ahol 2009-ben diplomáztam.
Még a diplomaszerzés évében leszerződtem a kecskeméti Katona József Színházhoz, ahol társulati tag vagyok azóta is.
Díjak, elismerések:
Az évad legjobb színésznője, Kecskemét - 2016/2017.
Az évad legjobb színésznője, Kecskemét - 2014/2015
Latabár-díj, Kecskemét - 2012/2013
Legjobb női epizodista, Kecskemét - 2011/2012.
”Ígéretes fiatal tehetség”-Színészek az Ifjúságért Alapítvány díja - 2010.
Pék Matyi-díj 2009.
„Maszk Ösztöndíjas”
Szerepei a Kecskeméti Katona József Színházban:
Elżbieta Chowaniec: Gardénia (Nő III.) - 2019/2020
Madách Imre: Az ember tragédiája „junior” (Éva) - 2019/2020
John Harold Kander - Fred Ebb - Bob Fosse: Chicago (Velma Kelly ) - 2019/2020
Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi (Szofja Alekszandrovna, (Szonya) Szerebrjakov leánya az első házasságából ) - 2017/2018
Federico García Lorca: Vérnász (Cseléd) - 2017/2018
Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Stázi grófnő , Edwin herceg unokahúga) - 2017/2018
Szép Ernő: Vőlegény (Duci, Papa és Anya lánya) - 2016/2017
Henrik Ibsen: Gabler Hedda (Elvstedné) - 2016/2017
Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) (Alekszandra Ivanovna (Szása), Platonov felesége, Trileckij húga) - 2016/2017
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Balogh Mária, konyhalány a Korláth kastélyban) - 2016/2017
Németh Virág - Méhes György: Micsoda társaság! (Krisztinka) - 2016/2017
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Mária, Jézus anyja) - 2015/2016
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Cserházyné) - 2015/2016
Robert Harling: Acélmagnóliák (Anelle Dupoy-Desoto, fodrász-segéd) - 2015/2016
Müller Péter Sziámi - Müller Péter - Tolcsvay László: Isten pénze (Mosónő , Fanny) - 2015/2016
Németh Virág: Borban él az élet (Szereplő) - 2015/2016
Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán (Hármas pingvin) - 2015/2016
Németh Virág - G. A. Rossini: És közben szól a dal... (Cserefes Ildi, Dézi gazdája) - 2014/2015
Déry Tibor: Az óriáscsecsemő (Stefánia, Szűz) - 2014/2015
Galambos Attila - Szente Vajk - Bolba Tamás: Csoportterápia (Natasa) - 2014/2015
Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rica-Maca) - 2014/2015
Molnár Ferenc: Liliom (Mari) - 2014/2015
Arisztophanész: Lüszisztraté (Kapuslány) - 2013/2014
Dobay András - Muszty Bea: MacVedel a kalózkísértet (Piroska mamája) - 2013/2014
Bíró Kriszta: A Nyugat női (Szereplő) - 2013/2014
G. A. Rossini: Hamucipőcske
a’la rossini (Tisbe, Angelina mostoha testvére) - 2013/2014
Fazekas Mihály - Schwajda György: Lúdas Matyi (Galiba) - 2013/2014
Németh Virág: Mátyásmese, avagy hogyan került álruha a királyra? (Szereplő) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Libera, Fortunato felesége ) - 2012/2013
Bródy János - Müller Péter - Tolcsvay László: Doctor Herz (Beryll) - 2012/2013
Nemes Nagy Ágnes - Novák János: Bors néni (Lackó) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Mária, Jézus anyja) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Libera, Fortunato felesége ) - 2011/2012
Csiky Gergely: Buborékok (Malvin, neje) - 2011/2012
William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Teresa) - 2011/2012
Galambos Attila - Szemenyei János - Réczei Tamás: Winnetou (Lady Amerika) - 2011/2012
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Csikorgó Csőkorgó) - 2011/2012
Katona József: Bánk bán (Bendeleiben Izidora, türingiai leány) - 2011/2012
Kérek egy álmot (S(z)árika, kislány, Vödör Ödön unokahúga) - 2010/2011
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Viktória, magyar lány ) - 2010/2011
Ganxsta Zolee - Pierrot - Darvasi László: Popeye (Kalóz Barbara) - 2010/2011
Somerset Maugham: Csodás vagy, Júlia (Joan Denver) - 2010/2011
William Shakespeare: Szentivánéji álom (Puck, vagy Robin-pajtás, Théseus ceremóniamestere , Philostrat) - 2009/2010
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő (Dömdödöm) - 2009/2010
Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő (Sasváry Clarisse, színésznő) - 2009/2010
Neil Simon: Furcsa pár (női változat) (Renee) - 2009/2010
Peter Shaffer: Amadeus (Constanze Weber, Mozart felesége ) - 2008/2009
Igor Stravinsky: A katona története (Öregasszony) - 2007/2008
Igor Stravinsky: A róka (Tyúk) - 2007/2008
**A miniszter félrelép
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A kétbalkezes varázsló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A LÉT ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE
SZFE
A miniszter félrelép
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A nyugat női
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A Nyugat női
Szegedi Nemzeti Színház
Acélmagnóliák
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Anelle Dupoy-Desoto, fodrász-segéd
Acélmagnóliák
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Anelle Dupoy-Desoto, fodrász-segéd
Anconai szerelmesek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Apátlanul
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Alekszandra Ivanovna (Szása), Platonov felesége, Trileckij húga
Átváltozások
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Az Ég tartja a Földet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Az Ég tartja a Földet.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Az ember tragédiája "junior"
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Az óriáscsecsemő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Bánk bán
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Bendeleiben Izidora, türingiai leány
Bánk bán
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Bendeleiben Izidora, türingiai leány
BÁNK BÁN
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Bánk bán - Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Bendeleiben Izidora, türingiai leány
BÁSTYASÉTÁNY 77. (R.:Huszti Péter)
SZFE
Borban él az élet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Bors néni
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Buborékok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Buborékok - Kecskemét VSZF 2012
Thália Színház
Chioggiai csetepaté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Libera, Fortunato felesége
Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Libera, Fortunato felesége
Chioggiai csetepaté - Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Libera, Fortunato felesége
Cirkuszhercegnő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csárdáskirálynő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csodás vagy Júlia
Karinthy Színház
Csodás vagy, Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csókos asszony
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csoportterápia
Szarvasi Vízi Színház
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház
Csoportterápia
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Doctor Herz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Dorottya
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Dunakanyar, Gellérthegyi álmok - Kecskemét Katona József Nemzeti Színház előadása
Karinthy Színház
És közben szól a dal
Pécsi Nemzeti Színház
- CSEREFES ILDI, Dézi gazdája
És közben szól a dal...
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Férjek és feleségek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Férjek és feleségek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gabler Hedda
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gardénia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gardénia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Gellérthegyi álmok / Dunakanyar
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
GODSPELL (R.: Dávid Zsuzsa)
SZFE
Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Hamucipőcske
Nemzeti Színház
Isten pénze
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Kérek egy álmot
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- S(z)árika, kislány, Vödör Ödön unokahúga
Lázár Ervin: A négyszögletű kerekerdő
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Légy jó mindhalálig
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA
Margitszigeti Színház
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lili bárónő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lúdas Matyi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lüszisztraté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Luxemburg grófja
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Luxemburg grófja
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
MacVedel, a kalózkísértet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
MacVedel, a kalózkísértet
Pécsi Nemzeti Színház
Mágnás Miska
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
- Balogh Mária, konyhalány a Korláth kastélyban
Mágnás Miska
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Balogh Mária, konyhalány a Korláth kastélyban
MASZK - jótékonysági gálaest
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Maugham: Csodás vagy, Júlia
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Meddig él egy fa? - Örkény 100
Vígszínház Nonprofit Kft.
Micsoda társaság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Naptárlányok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Négyszögletű kerekerdő
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Négyszögletű kerekerdő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
NINCSTELENEK
Csiky Gergely Színház
nőNYUGAT
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Nyolckor a bárkán
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Popeye
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Popeye
Thália Színház
- Kalóz Barbara - Vrazomír Zulejka
Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Robert Harling: Acélmagnóliák
Szegedi Nemzeti Színház
Rómeó és Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Szentivánéji álom
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical
Margitszigeti Színház
Tombol az erény
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Tombol az erény
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Libera, Fortunato felesége
UDVARSZÍNHÁZ - Csodás vagy Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Újvilág Passió
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Újvilág passió
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Vőlegény
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
VSZF 2017. Apátlanul (Kecskemét)
Thália Színház
Winnetou
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Zenél az erkély - Hamucipőcske
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Tisbe, Angelina mostoha testvére
Zenél az erkély - Hamucipőcske
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Tisbe, Angelina mostoha testvére