Színművész, énekes, zeneszerző.
1994-ben első helyezést ért el a Zselízi Rockfesztivál szóló kategóriájában, és még abban az évben a Komáromi Jókai Színház társulatának a tagja lett. 1995 és 1997 között között a Győri Nemzeti Színház tagja volt. 2001-ben végzett Budapesten, a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, majd két évadon keresztül a Budapesti Operettszínház, 2004-től pedig a Szarvasi Cervinus Teátrum társulatának tagja volt. 2007-ben szerepelt A Társulat című televíziós tehetségkutató show-műsorban. Vendégszerepelt a Miskolci Nemzeti Színház, a Debreceni Csokonai Színház, az Egri Gárdonyi Géza Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a Soproni Petőfi Színház, a Győri Nemzeti Színház, Dunaújvárosi Bartók Kamara Színház előadásaiban.
2013 és 2018 között a dél-komáromi Magyar Lovas Színház színésze, rendezője, művészeti vezetője volt. Rendezőként a János Vitéz, Az utolsó betyár, a Honfoglalás és a Kincsem című előadásokat jegyzi. 2014-ben írta első zenés darabját, Kincsem címmel, amelyet 2017-ben a Pesty Nagy Katalin szövegére komponált Vörös Rébék című musical ballada, 2018-ban a Szent László, a lovagkirály című zenés lovagi játék, tavaly A Boldogság Szövetsége című családimese-musical követtek.
2021-ben a Meskó Zsolt szövegíróval közösen alkotott A tizenötödik című musicallal megnyerték a III. Madách Musical Pályázat első helyét. A musicalt 2022. április 22-én mutatták be a budapesti Madách Színházban. Meskó Zsolt: Szerelmem, Sárdy, illetve Varga Emese – Benkő Géza: Lehár című zenés monodrámáinak előadója. Vadkerti Imre és Kovács Koppány társaságában A három királyok produkció tagja.
Filmes és televíziós szerepeiből:
Géniusz, az alkimista (2010)
Kincsem (2017)
22/23 Hja, kérem a nő-az nő pb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
22/23 Hja, kérem a nő-az nő zfb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
A Boldogság Szövetsége Családimese-musical
Auditórium Hungaricum
A víg özvegy
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Ájlávju, de jó vagy, légy más
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
ÁJLÁVJÚ, DE JÓ VAGY, LÉGY MÁS - Bartók Kamaraszínház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Alice Csodaországban
Szarvasi Vízi Színház
ALICE csodaországban musical
Holiday and More
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Hja, kérem, a nő, az nő!
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
István, a király
Csiky Gergely Színház
István, a király (A Társulat)
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
- Palvicz Ottó, vértes őrnagy
Keszekusza varázspálcája
Vidám Színpad
Keszekusza varázspálcája
Jászai Mari Színház, Népház
Lehár
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Makrancos Kata
RaM Colosseum
Mastreoff-Kander-Ebb: Kabaré
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Spinoza & Rembrandt
Spinoza Színház
Szabó B. - Dinyés D.: Párkák
Bárka Színház Nonprofit Kft.
- Küón (fiatal nemes fiú), Földi
Szent István napi rockopera és musical
Békéscsabai Jókai Színház
Szerelmem, Sárdy
Spinoza Színház
SZERELMEM, SÁRDY
Turay Ida Színház
SZERELMEM, SÁRDY
Turay Ida Színház
Szerelmem, Sárdy
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Szerelmem, Sárdy - Cervinus Teátrum
Bethlen Téri Színház
SZERELMEM,SÁRDY
Turay Ida Színház
Thuróczy Katalin – Arany Tamás: Alice Csodaországban
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula
RaM Colosseum
Újévi Gálakoncert
Kálmán Imre Művelődési Központ
Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és a Sziget Art-tánckar
Kálmán Imre Művelődési Központ
V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Szerelmem, Sárdy
Veszprémi Petőfi Színház
VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - ZENÉS JÁTÉK LEHÁR FERENC ÉLETÉBŐL DERZSI GYÖRGGYEL
Veszprémi Petőfi Színház
- Színművész, énekes, zeneszerző.