Összes kategória

8 program


Mundruczó Kornél / Proton Színház: Látszatélet Jegyvásárlás
13 Esemény

Budapesti lakásba végrehajtó érkezik, hogy kilakoltasson egy egyedülálló asszonyt. Egy váratlan fordulat azonban megakadályozza, hogy véghezvigye, amit eltervezett. Miközben a részvétlen férfi kénytelen lesz elszámolni saját lelkiismeretével az is nyilvánvalóvá válik, hogy a lerobbant lakás sötét titkokat rejt, amellyel az újonnan beköltözők is kénytelenek szembesülni…

Marilyn (Heart Társulat) Jegyvásárlás
13 Esemény

A színdarab Marilyn Monroe ellentmondásos életéről, a csillogó hírnévről, a sztárról és a mögötte meghúzódó beteg, függő ember, szenvedő lélek ellentmondásáról szól. "A látszat, és ami mögötte van " - ezzel a mottóval jellemezhetnénk azt a problémakört, melyet előadásunk tervezett képviselni.

NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK Jegyvásárlás
13 Esemény

Nem hagyományos értelemben vett irodalmi estről van szó. Vers, próza és zene egyedi párbeszéde a műsor. A művészeti ágak átjárhatósága, a művészek egyedi produkciói teszik az előadást még különlegesebbé. A zenei improvizációk a prózában, versben elhangzott gondolatokat tovább viszik, reflektálnak azokra.

HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL Jegyvásárlás
13 Esemény

"Nő és férfi és még egy nő. Meg még egy. És egy férfi is. Klasszikus párkapcsolati szereplők. Vergődnek, miközben mi nevetünk." (Felhívjuk Nézőink figyelmét, hogy az előadásban a nyugalom megzavarására alkalmas zenei betétek hangzanak el!)

Sodrásban - költözz egy estére hozzánk! Jegyvásárlás
13 Esemény

Az idén 80 éves Martin Sherman arra vállalkozott, hogy a melegek életmódjáról (‘gay lifestyle), annak történetéről ír, az elmúlt cirka 60 évet felölelve. Őszinte, igaz, humoros, kedvesen érzelmes történet.

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Jegyvásárlás
13 Esemény

“Mi arra, születtünk, hogy a Föld sebeit begyógyítsuk életünkön át.”

Torzmása (Farkasinszky Edit) Jegyvásárlás
13 Esemény

Érzéki performansz egy felvonásban.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!