Múzeum, výstava

132 Program


Szent István-terem – A Budavári Palota csodája - tabletes digitális tárlatvezetés Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.

Felnőtt Dohány belépőjegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

MiniPolisz Belépőjegy - Főidőszak (hétvége, iskola- és munkaszüneti napok) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Kreatív, látványos és élvezetes interaktív kiállítás gyerekeknek és családoknak Budapest szívében, a Király utcában!

Zeneakadémia - épületlátogatás Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A program kb. 50 perces programon bemutatjuk a Zeneakadémia épületének különleges díszítéseit, rejtett kincseit, megismerkedhetnek a legendás a Nagyterem történetével és a Solti terem szépségével, láthatják a magyar szecesszió kiemelkedő alkotását az előcsarnokban. Az épületlátogatás után lehetőségük nyílik meghallgatni a Zeneakadémia növendékei által adott minkoncertet is.
Diákok és nyugdíjasok számára 50% kedvezményt biztosítunk.
A maszk viselése ajánlott a belépéskor és a túra alatt.

Diák Dohány belépőjegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

Hortobágyi Vadaspark belépőjegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az ősi puszta vadvilágát bemutató Hortobágyi Vadaspark lakói között láthatók az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított állatfajok, mint például: farkas, vadló, keselyű, pelikán. A védett területeken ma is élő vadállatok is bemutatásra kerülnek, mint például vadmacska, róka, nagy kócsag, szürke gém, daru, fehér gólya.

Új világ született / A new world was born - Állandó kiállítás / Permanent exhibition Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A több mint 2000 négyzetméter alapterületű tárlat nemcsak Magyarországon, de összeurópai viszonylatban is az eddigi legnagyobb ívű kísérlet arra, hogy száz év távolából – a háborús győztesek, valamint a totális diktatúrák által sulykolt értelmezések helyett – új szempontok alapján mutassa be az egész 20. századot meghatározó tragikus eseménysorozatot.

Túrajó séták: A füredi rabbi – Zsidó Kiválóságok Háza belépővel Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Autentikus kalauzunk a füredi zsidó hitközség utolsó vezetőjének fia, akivel becserkésszük a rituális fürdő, a rituális metsző háza, valamint a felekezeti iskola hűlt helyét, miközben megismerkedünk a zsidó étkezési, istentiszteleti, családi, házaséleti, tisztálkodási és temetkezési szokásokkal.

Puzzle a föld alól - a restaurátor munkája Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Bevezetés a restaurátor munkájának rejtelmeibe, a látogatók betekintést nyerhetnek a múzeum restaurátorainak (fém, üveg, kerámia) munkájába, majd maguk is kipróbálhatják a különböző eljárásokat a múzeum munkatársainak segítségével.

Családi Dohány belépőjegy (2 felnőtt, minimum 2 gyerek) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

Gyermek Dohány belépőjegy (6-12) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

Attila örökösei, Szentes határában - Diák/Nyugdíjas jegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az Attila örökösei, Szentes határában – A hunoktól az Árpád-házig című időszaki kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítását és a szentesi és Csongrád-Csanád megyei leletanyagot mutatja be.

Attila örökösei, Szentes határában - Csoportos jegy (minimum 15 fő) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az Attila örökösei, Szentes határában – A hunoktól az Árpád-házig című időszaki kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítását és a szentesi és Csongrád-Csanád megyei leletanyagot mutatja be.

EKMK: Guba Rózsa Babakiállítás. A Kiállítás megtekinthető hétköznap 8-16 óráig. Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Guba Rózsa makett babáinak egészét saját maga készíti kezdve az arcok szoborszerű negatívjának megfaragásától a fej, a test és a ruházat textilből való megformálásáig. A figurák és jelenetek alapját legtöbbször egy-egy korabeli festmény, dagerrotípia vagy fénykép adja, melyek magyarországi népi jelenetek esetében gyakran saját gyűjtésekből, helyi feldolgozásból származnak.

Kiscelli Múzeum - Családi belépőjegy (2 fő felnőtt és 2  fő 18 éven aluli részére) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A kedvezményes árú családi belépőjeggyel megtekinthetőek a múzeum állandó és időszaki kiállításai.

Találkozás Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A kiállításon a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat, a Képzőművészeti Tagozat, a Film- és Fotóművészeti Tagozat, valamint a Népművészeti Tagozat tagjai mellett, nem akadémiai tagok is részt vesznek minden korosztályból.

Pálinka Museum Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A pálinka régóta kitüntetett helyet foglal el nemcsak a magyar gasztronómiában, de a magyar kultúrában is. Az egész világon egyedülálló ital: hungarikum. Mégis kevesen tudják, hogy miben rejlik a különlegessége és mi adja igazi értékét.

Családi Rumbach Pre opening belépőjegy (2 felnőtt, minimum 2 gyerek)) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült és 1874-ben átadott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga bizánci és mór stílusjegyeket ötvöz. A zsinagógát a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel.

Felnőtt Rumbach Pre opening belépőjegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült és 1874-ben átadott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga bizánci és mór stílusjegyeket ötvöz. A zsinagógát a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel.

Gyermek Rumbach Pre opening belépőjegy (6-12) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült és 1874-ben átadott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga bizánci és mór stílusjegyeket ötvöz. A zsinagógát a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel.

Nagylátószög - 120 éves a magyar film Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A kiállítás célja, hogy átfogó képet adjon a hazai filmművészet és filmipar múltjáról és jelenéről, amely első pillanatától kultúránk fontos területe. Különleges utazásra invitálja a látogatót, mely a film megszületésétől, a némafilmkorszakon és a hangosfilm feltalálásán át napjainkig vezet.

-50%
Éves kiállításbérlet Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Névre szóló bérlet, amely a kiváltás napjától számított 365 napig korlátlan számú belépési lehetőséget biztosít a Pesti Vigadóban található kiállításokra.

Aquincum - Samhain - Családi jegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Samhain - Kelta Halloween Aquincumban 2021. október 31-én, 15.00 és 23.00 között!
Fővárosunk területén a római hódítás előtt kelta eraviszkuszok éltek. Annak érdekében, hogy a kelták szokásaik és ünnepeik is jobban megismerhetővé váljanak, október utolsó napját immár harmadik alkalommal nekik szenteljük.

Aquincum - Samhain - Csoportos diák/nyugdíjas jegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Samhain - Kelta Halloween Aquincumban 2021. október 31-én, 15.00 és 23.00 között!
Fővárosunk területén a római hódítás előtt kelta eraviszkuszok éltek. Annak érdekében, hogy a kelták szokásaik és ünnepeik is jobban megismerhetővé váljanak, október utolsó napját immár harmadik alkalommal nekik szenteljük.

Aquincum - Samhain - Csoportos felnőtt jegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Samhain - Kelta Halloween Aquincumban 2021. október 31-én, 15.00 és 23.00 között!
Fővárosunk területén a római hódítás előtt kelta eraviszkuszok éltek. Annak érdekében, hogy a kelták szokásaik és ünnepeik is jobban megismerhetővé váljanak, október utolsó napját immár harmadik alkalommal nekik szenteljük.

Aquincum - Samhain - Diák/nyugdíjas jegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Samhain - Kelta Halloween Aquincumban 2021. október 31-én, 15.00 és 23.00 között!
Fővárosunk területén a római hódítás előtt kelta eraviszkuszok éltek. Annak érdekében, hogy a kelták szokásaik és ünnepeik is jobban megismerhetővé váljanak, október utolsó napját immár harmadik alkalommal nekik szenteljük.

Aquincum - Samhain - Felnőtt jegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Samhain - Kelta Halloween Aquincumban 2021. október 31-én, 15.00 és 23.00 között!
Fővárosunk területén a római hódítás előtt kelta eraviszkuszok éltek. Annak érdekében, hogy a kelták szokásaik és ünnepeik is jobban megismerhetővé váljanak, október utolsó napját immár harmadik alkalommal nekik szenteljük.

3D Gallery Budapest - napijegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Galéria ahol nem a csönddé, hanem a szórakozásé a főszerep!
A 3D Gallery Budapest egy interaktív galéria, ahol nem a csöndé a főszerep és minden a kreativitásodon múlik. Itt nem csak hogy szabad, de kötelező is használni a telefonokat és fényképezőgépeket.

Toronykilátó látogatás a Budapest-Belvárosi Főplébánia-templomban Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A déli toronykilátóból vendégeink látják a Kossuth Lajos utcát, a Szabadsajtó utat, a Duna folyamot, az Erzsébet-hidat, a Gellért hegyet, Szent Gellért püspök emlékművét, a Rudas fürdőt, míg a Liszt Ferenc toronyból a Várkert Bazárt, a Budai Várhegyet, a Március 15. teret, a Petőfi teret.

Kiscelli Múzeum - Teljes árú belépőjegy (26-62 év) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A teljes árú belépőjeggyel megtekinthetőek a múzeum állandó és időszaki kiállításai. Ingyenes belépést biztosít egy alkalommal a Vármúzeumba (Budavári Palota E épület, 1014 Budapest, Szent György tér 2.) vagy az Aquincumi Múzeumba (1031 Budapest,
Szentendrei út 135.) a megvásárlástól számított 30 napon belül.

Dunaföldvári Vár - Tárlatvezetés Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A látogatók megismerhetik Dunaföldvár történetét és a Vártorony kiállításait.

A tárlatvezetés időtartama kb. 1,5 óra.

Dunaföldvári Vár - Hőspróba Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Hőspróbánk során egy régi földvári históriát keltünk életre. A történet hősei vitézségből bátorságból, összetartásból, leleményességből, máig tartó példát mutatnak, számotokra. Képzeletben visszalépünk az időben, hogy eljátsszuk Kiskelemen Béni, Ostoros Gyurka, Nádas Jeremiás és barátaik kalandos történetét. Ha a hősökhöz méltóan kiálljátok a próbát ti is osztozhattok elődeitek dicsőségében.

Nemzeti parki belépőkártya -  Éves jegy Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az alábbi területekre érvényes a belépőkártya:
Szálkahalmi tanösvény, Hortobágy‐halastavi tanösvény, Górési tanösvény és Fekete‐rét tanösvény, A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Gyermek (3-6 éves korig) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach